Hungarian (formal)Deutsch (DE-CH-AT)French (Fr)Italian - ItalyEnglish (United Kingdom)

Facebook






MVH  
 
MVH  
 
SZ2020  
 
 
 

NÉPI ÉPÍTÉSZETI PROGRAM – Felhívás a népi építészeti emlékek helyreállításáért Nyomtatás E-mail
2017. szeptember 13. szerda, 12:24

NÉPI ÉPÍTÉSZETI PROGRAM – Felhívás a népi építészeti emlékek helyreállításáért

 

A Miniszterelnökség megbízásából a Lechner Tudásközpont támogatási lehetőségre irányuló felhívást tett közzé a népi építészeti emlékek helyreállításáért. A vidéki épített örökség megóvását, megőrzését és fenntartását célzó, 300 millió forint keretösszegű Népi Építészeti Programban az elnyerhető támogatás mértéke minimum 2 millió forint, maximum 20 millió forint, a támogatás intenzitása 50%.

 

A Népi Építészeti Program keretében a 2017. január 1. és 2018. május 31. között megvalósuló tevékenységek támogatására 300 millió forint áll rendelkezésre. A támogatás közhiteles műemléki nyilvántartásban szereplő, vagy helyi védelem alatt álló népi építészeti emlékekre vehető igénybe, épületenként csak egy kérelem nyújtható be.

 

A felhívás alapján népi építészeti emléknek minősül „a parasztság életformájából adódó, annak megfelelő és azt szolgáló, a népi közösség hagyományos építőkészségének megfelelő (saját maga vagy közösségben – kalákában –, esetleg falusi kismesterek közreműködésével emelt) alkotások, melyek esztétikája – az anyag, a szerkezet, a forma és a díszítmény összhangja – elsősorban a népi életmód és életforma velejárója.”

 

A kérelmek elbírálása során a bizottság többek között a Népi Építészeti Program céljaihoz történő kapcsolódást, a műemlék értékét és veszélyeztetettségét, a program megvalósításának realitását és a költségvetés megalapozottságát vizsgálja.

 

A kérelmeket 2017. október 9-ig postai úton lehet benyújtani. A kérelmezők legkésőbb november 22-ig kapnak értesítést a döntésről. A felhívásra benyújtandó kérelem tartalmi és formai követelményeiről a letölthető felhívásból tájékozódhatnak az érdeklődők.

 

A felhívással kapcsolatban további tájékoztatás a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen kérhető.


Forrás: Lechner Tudásközpont

 

HACS Működés és animáció

HFS Tervezés 2014-2020

Megvalósult EMVA Projektek


2007-2013

Helyi Termékek

Nógrád Geopark

Nógrád Geopark